Mit eszik az Oi Va Voi a magyarokon? Melyik volt a legrosszabb lemezük? Miért nem léptek volna fel régebben zsinagógában? Hol marad a remény? Ezekről a kínzó kérdésekről is beszél a Quart olvasóinak Nik Ammar, a Sziget első napján fellépett Oi Va Voi gitárosa (és charangása), egyben a zenekar maradék két alapítójának egyike.

Nyilvánvalóan magyarmániátok van: szinte minden lemezeteken van valami magyar vonatkozású dal. Az A csitári hegyek alatt feldolgozását Németh Jucival csináltátok, az utóbbi két lemezen meg Szalóki Ági énekel. Honnan jön ez?

Magyarország kétségkívül nem a tradicionális zsidó zene – a mi fő inspirációs forrásunk - hazája, de valami olyan keverék, amiben nagyon sokminden van, ami minket érdekel. A kelet-európai hagyományból sokminden keveredett itt össze. És a pályánk elején sok magyar hatás ért minket, főleg az Anima Sound System és a Besh O Drom, Jucit és Ágit is ezekből ismertük meg.

És Balogh Kálmánt - legalábbis egy régebbi interjúban nekünk Lemez Lovas azt mondta, hogy tőle hallotátok először az A csitári hegyek...-et. [Lemez Lovas a zenekar egyik, mára kilépett alapítója; művésznevének története ebben a hivatkozott interjúban olvasható.]

Igen. Végső soron az egész visszavezethető oda, hogy Lemeznek abban az időben magyar csaja volt és rajta keresztül láttunk bele a magyar zenei világba és kezdtük szélesíteni a látókörünket egész Kelet-Európára.

És mit láttatok Kelet-Európában?

Magunkat. A szüleink, nagyszüleink a világnak erről a részéről származtak és mentek el később.

Mert zsidók voltak?

Persze. Lengyelországból, Ukrajnából, Romániából, Magyarországról; illetve az esetemben a másik ágon Spanyolországból, így a szefárd és az askenázi hagyomány egyensúlyban van nálam. Szóval, épp egy nagy utazgatós korszakom végén - Dél-Amerikából rengeteg impulzussal visszatérve úgy éreztem, hogy mindenre képes vagyok, legalábbis zeneileg – kezdtünk el összeverődni a zenekarral; és amikor jöttek ezek a kelet-európai zenék, akkor teljesedett be az utazás. Iszonyú nyitottak voltunk, magunkra találtunk és összeállt valami kép. Nem volt valami nagy közös elhatározás, hogy na, akkor most fogjuk a klezmert és a hiphopot, keverjük össze és mondjuk rá azt, hogy fúzió. Sokkal természetesebben alakultak a dolgok, áteresztettünk magunkon egy csomó mindent, ami hatott ránk és ez jött ki a végén.



Az elmúlt három évben két meghatározó alapító tag, Sophie Solomon, majd Lemez Lovas is kilépett a zenekarból. Az ezutáni lemezetek nem is lett túl jó, én azt hittem - és gondolom, sokan mások is - hogy lényegileg vége a zenekarnak. Túlélés vagy újrakezdés - mi az, ami most történik az Oi Va Voi-jal?

Sok problémánk volt, de mi csak zenélünk, miért hagynánk abba? Az a lemez [Oi Va Voi, 2007] tényleg nem sikerült túl jól, az volt a mélypont. Az új lemezünk [Traveling The Face Of The Globe, 2009] viszont szerintem jó lett.

Dicsérik is sokat és inkább az első, legsikeresebb lemezetekre, a Laughter Through Tearsre hasonlít. A sok változás után vissza kellett menni a kezdetekhez, hogy megkapaszkodjatok vagy magatokra találjatok?

Lehet benne ilyesmi. Lehet, hogy ezért csináltuk, de nem volt tudatos. Mi nem gondolkodunk túl sokat az ilyesmin, csak zenélünk, amit és ahogy éppen jólesik.

A zenekar korai szakaszában nem volt előtérben a zsidó identitásotok, újabban viszont egyre több jelét látom, külsődlegeset is, zeneit is, és többet is beszéltek róla. Miért?

Így érzed? Nézd... Nem az a jó megfogalmazás, hogy szégyelltük... vagy hogy kínosnak éreztük volna... Nem is tudom. Elrejteni sosem akartuk, a zenekar neve is egy jiddis kifejezés és a zenénkben a zsidó hagyomány kezdetektől ott volt. De valahogy el akartuk kerülni, hogy kiálljunk és hangosan azt kiáltsuk: "Figyelem, mi egy zsidó zenekar vagyunk!" Nem találtuk a megfelelő módját ennek, nem tudtunk mit kezdeni vele, pedig többször is beszéltünk róla. Aztán teltek az évek, jött egy csomó változás és valahogy a helyére került ez. Most, hogy végiggondolom: azt hiszem, igazad van, tényleg szabadabban kezeljük ezt. Nemrég egy zsinagógában léptünk fel például.

Ilyet korábban nem csináltatok volna?

Hát nem, azt hiszem nem. Legalábbis nagyon sokat gondolkodtunk volna rajta és a végén valószínűleg nem vállaltuk volna.



A zenétekben a klarinét szerepe is erősödött. Ennek ugyanez az oka? Hogy a klarinét a klezmer jelképe?

Nem, a klarinét egyszerűen csak szuper. Az a virgonc és pimasz hangja nagyon karakteres, igazi megkülönböztető jegy, nekem a vidámsághoz kapcsolódik. Mi érzésből zenélünk, sokkal kevesebb a tudatosság az ilyen választásainkban, mint gondolod. Érzelmeket teszünk a zenébe és azt is akarunk kiváltani vele.

Daniel Levitin, aki egy korábbi zenészből lett agykutató, a zenének az agyra gyakorolt hatását kutatja. Írt egy könyvet a hat alapvető daltípusról, a dalok által az agyban kiváltott érzelmek alapján kategorizálva. A ti zenétek milyen érzelmet vált ki?

Melyik a hat? Na jó várjál, ne mondd el. Szerintem a melankólia. A boldogság és a szomorúság valamilyen keveréke, amelyben a két összetevő aránya folyton változik. Szóval, melyik az a hat?

Öröm, szerelem, vigasz, tudás, vallás, barátság.

De hol van például a remény? Nekem a trombita hangja például a reményhez kötődik. Mindegy, azt hiszem el kell olvasnom ezt a könyvet.