A dél-amerikai bevándorlók alkotta barcelonai Che Sudaka megrázó erejű berlini akusztikus koncertje után a Sergio, a zenekar kolumbiai tangóharmonikása (a hagyományos felállásban billentyűse) adott interjút a Quartnak - a többiek szerint ő és a dobos tudnak csak az ehhez szükséges mértékben angolul. Szó volt illegális bevándorlásról, utcazenélésről és politikáról is.

 

Quart: Barcelonai zenekarként nagyon élénk zenei élettel rendelkező városban éltek. Mit jelent nektek e zenei színtér részének lenni?

Sergio: Nem nevezném azt zenei színtérnek. Jó találkozási pont zenészeknek, mindenféle zenészt lehet találni, ha zenekart akarsz alapítani, vagy szükséged van valakire, aki játszik egy bizonyos hangszeren. De nem igazán élünk együtt, nincs közös mozgás a többiekkel, nem nagyon ismerjük egymást. És ma már nem lehet az utcán zenélni, ami korábban a lényege volt Barcelonának.

Quart: Azért csak van vagy ötven olyan zenekar, amely Barcelonához kötődik és ezeknek vannak közös jellegzetességeik a Dusminguet-től a Macacón át a Cheb Balowskiig és ők láthatóan sokmindent csinálnak is együtt. Nem lehet, hogy ti egy másik generációhoz tartoztok és ezért nem vagytok részei ennek a nyüzsgésnek?

Sergio: De, az biztos benne van, hogy mi egy másik generáció vagyunk. És bár ennek nem kellene ugyan éppen Barcelonában problémának lennie, de az is számit, hogy bevándorlók illetve menekültek vagyunk, még ha spanyolul beszélünk is.

Quart: Miért Spanyolországba jöttetek?

Sergio: Nincs semmilyen különleges oka. Mindannyian zenéltünk otthon és itt is zenélni akartunk, voltak már korábbi zenésztársaink, akik itt voltak. A többiek a Correcaminos nevű zenekarukkal jöttek át Mar Del Platából, de mire ideértek, gyakorlatilag feloszlott a zenekar.

Quart: Tekintve, hogy a zenekar több mint fele argentin, gondolom, a Los Fabulosos Cadillacs az istenetek.

Sergio: Természetesen. Nekem és a szintén kolumbiai gitáros barátomnak kevésbé – mi otthon tíz évig egy nu metal bandában játszottunk és én bossa novát is játszottam – de a többiekre mindenképpen nagyon nagy hatással van.

Quart: Említetted, hogy Barcelonában már nem lehet az utcán zenélni. Az egyik első megjelenésetek a legendás La Colifata válogatáson volt, amelyen kimondottan barcelonai utcazenészek játszottak.

Sergio: Épp ez az, hogy ma már ezt nem lehetne megcsinálni. A La Colifata 2002-ben Manu Chao ötlete volt, ő szervezte meg az utcán játszó mindenféle zenekarokat azzal a céllal, hogy csináljunk egy jó lemezt, amit aztán minden utcazenész tud árulni és akkor hírük is megy, meg jobban is keresnek. Ez nekünk nagyon fontos volt, akkoriban alakultunk és folyton az utcán játszottunk, ami nagyon jó volt. De ez a félfasiszta idióta kormány tiszta utcákat akar, meg minél kevesebb szegény embert szem előtt, úgyhogy ezt hazavágták.

Quart: Melyik kormányra a gondolsz? A spanyol, a katalán vagy a városvezetés?

Sergio: Azt hiszem, a katalán kormány.

Quart: Mennyire erős a zenétek politikai üzenete egyébként?

Sergio: Nem is hiszem, hogy van komoly politikai üzenete. Inkább újságírók vagyunk. Látunk dolgokat az utcán és írunk, illetve énekelünk róluk. A téma bármi lehet: politika, szerelem, szegénység, Irak, vagy bármi egyéb.

Quart: Az illegális bevándorlókkal elég sokat foglalkoztok, a velük való szolidaritásban elég határozottak vagytok.

Sergio: Három évvel ezelőtt még én is ebben a helyzetben voltam, papírok és legális státusz nélkül, még szép, hogy kiállunk értük. A bevándorlókat sehol nem szeretik, a dél-amerikaiakat különösen nem. Európában a kormányok többsége baloldalinak tartja magát, de elmondanám neked, hogy ez duma és szart sem ér.

Quart: Sokan a veletek egy zenei családba tartozó zenekarok közül azonosulnak az antiglobalista vagy globalizáció-kritikus mozgalmakkal. Ti is tegnap egy ilyen rendezvényen játszottatok. Azért ez is úgy tekinthető politikai értékválasztásnak.

Sergio: Könyörgöm, ez csak arról szól, hogy emberi lények vagyunk, nem politikai kérdés. Hát azért aki normális, az utálja George W. Busht, a háborút, a szegények elnyomását meg ezt az összes szart, nem?

Quart: A site-otokon látni, hogy rengeteget játszotok mindenféle helyen, jóval többet mint egy átlagos zenekar, lemezek meg közben nem készülnek hasonló sebességgel. Miért?

Sergio: Szeretünk koncertezni és muszáj is, mindannyian ebből élünk. Tavaly százhúsz koncertünk volt, idén eddig ötven. Az új lemezünk két hét múlva jön ki és egy dvd is, az életünkről.

Quart: Meg lehet élni ebből?

Sergio: Persze, abszolút. Nagy ambícióink nincsenek, nem is tervezünk hosszú távra, a zenekarok többnyire nem hosszú életűek, de mi nagyon élvezzük és csak azt szeretnénk, hogy minél tovább csinálhassuk.