Az A38-on tartott koncert után öt perccel már a Facebookon csetelt valami magánügyben Marc Collin. A Nouvelle Vague ötletgazdája és zenei vezetője a monitorra le-lepillantva adott interjút a Quartnak a következő lemezről, arról, hogy mit tekint sikernek és miért szereti jobban a Gotan Project alkotóit, mint a zenéjüket.

A Nouvelle Vague-anyagra kitalált séma gyakorlatilag végtelen számú relációban lehet működőképes. Van tervetek arra, hogy mondjuk – megfordítva az irányt – bossa novát rockban, chansont reggae-ben, akármit bármiben feldolgozva folytassátok ezt a projektet?

Nem tervezünk, mindig csak a következő lépést. Az első lemezre jött a második, arra a harmadik. Most jön a negyedik, amin az eddigi anyagot az eredeti előadókkal együtt vesszük fel, Martin Gore-ral, Barry Adamsonnal, Terry Hall-lal, Jerry Dammersszel, Chris Bailey-vel. A chansont reggae-ben már Serge Gainsbourg maga megcsinálta a nyolcvanas években, a bossa nova rockban meg azt hiszem, nem lenne túl jó ötlet. Végtelen mennyiségű jó zene van a világon és szinte minddel lehet csinálni valami jót, azt sem tudnám hová kapjak - a francia, az olasz, a portugál zenékhez, vagy valami teljesen máshoz - ha most valami másba kezdenék.

Gondot fordítasz rá, hogy sokféle zenét hallgass?

Nem kell rá külön odafigyelnem, mindig is ezt csináltam.

És mi az, ami mostanában lekötötte a figyelmedet?

A francia house. Azon belül pedig a Sebastian.

A Nouvelle Vague-on kívül elég sok projektet futtattál és futtatsz, de messze ez a legsikeresebb. Nem nyomja ez agyon a többi ügyedet?

Nagyon váratlan volt az első lemez sikere. Én úgy húszezer eladott példányra számítottam, ma meg félmilliónál tartunk. El kell ismernem, hogy a többi projektem nem kimondott siker, de én ma is underground arc vagyok, nem kell sikert sikerre halmoznom.

Hogy tapasztalod: meg lehet őrizni az underground arcot és közben tömegeket szórakoztatni?

Arra jöttem rá, hogy az a legjobb, ha nem foglalkozom ezzel, mert akkor befolyásol a legkevésbé. Próbálom csinálni a dolgom és megőrizni az arcomat. Igyekszem nem gondolni előre arra, hogy valami sikeres lesz vagy sem, hanem a magam mércéje szerint dolgozni. A Nouvelle Vague-ba sem láttam bele az átütő sikert.

A Nouvelle Vague nem egy nagy berobbanással lett sikeres, hanem fokozatosan ismertebb lett, amíg egyszer csak elérte a kritikus határt. Mikor esett le először, hogy ez bejött?

A 2005-ös turnén. Érezhető volt, hogy történt valami, máshogy viselkedik és más a közönség. New York, Los Angeles – már amikor játszottunk sem hittem el, hogy ott vagyunk. Még ma is mindig meglepődöm, amikor látom az arcokat a közönségben, ahogy éneklik és átélik a dalainkat.

De hát ezek nem is te dalaid!

Nem is az én dalaim, de akkor is közöm van hozzájuk, és úgy érzem, hogy nem csak a kompozíciók kapták el őket, nemcsak azért szeretik, mert már az eredetit is szerették, hanem az az attitűd és hangszerelés is, amivel hozzájuk nyúltam.

Mondok néhány nevet és mondd, ami eszedbe jut róluk. Az első legyen Joao Gilberto.

A tévében, egy francia dokumentumfilmben láttam először. Földöntúlinak láttam, ahogy énekelt és mivel a szövegei feliratozva voltak, azokat is. Igazi költészet.

Petula Clark?

Ő Franciaországban nagyon giccsesnek számít, pedig a Gainsbourg-ral közös dolgai jók voltak. Igaz, a több viszont nem.

Justice?

Szeretem, de a Sebastiant jobban. Büszke francia vagyok.

Gotan Project?

Nehéz... Hogy mondjam el? Tudod, a sráccal [Philippe Cohen Solal – lásd korábbi interjúnkat – a szerk.] többször is találkoztunk és nagyon bírom. Jobban, mint a zenéjét.

Vicces, hogy úgy másfél éve ugyanitt ült és az interjúban sok hasonló dolgot mondott, mint te. És éppen rólatok is kérdeztem ebben a részben.

És mit mondott?

Úgy emlékszem, odavan értetek. Zebda?

Utálom. Giccses szar.

Giccses? A kemény-bevándorló-politikai-hiphop?

Igaziból nem, de volt egy számuk, a Tomber la chemise, ami óriási sláger lett és nem is olyan rossz szám, de a szövege nagyon giccses. Szóval nem politikai averzióim vannak vagy ilyesmi, hanem egyszerűen gyűlölöm azt a számot.

Henri Salvador?

Hú, őt nagyon szeretem. A negyvenes-ötvenes évekbeli dolgait éppúgy, mint az utolsó fantasztikus lemezét.

Hallottad az elméletet, amely szerint ő inspirálta volna Jobimot a bossa nova feltalálásában?

Persze, és nem is tartom kizártnak. Rengeteg brazil zenész számon is tartja így, még olyanok is csodálják, mint Caetano Veloso.

Na, akkor ha említetted, legyen ő a következő.

Caetano? Nagy rajongója vagyok. Mostanában olvastam az önéletrajzát is. Na, arról a fajta egyensúlyról beszéltem, amit ő tud: underground, de tömegekre van hatással és fel sem merül, hogy ne lenne hiteles, annyira természetes.

Echo And The Bunnymen?

'85-ben láttam őket először koncerten. És aztán most, a stúdióban, amikor az új lemezen dolgoztunk. Nagy élmény volt.

Specials?

Én nem az a fajta Specials-rajongó vagyok, akinek csak a Ghost Town a kedvence. Megvan minden, oda-vissza.