A zenekar három tagja – az énekesnő Colotis Zoé, a hegedűs Hugues Payen és a gitáros Arnaud de Bosredon - szimpatikus fiatalok, igazi édes pofák, akikkel bármikor szívesen elbeszélget az ember. (A nevek művésznevek, az énekesnőt Sonjának hívják, a többieknek is van más nevük, de lehet, hogy az a művésznév és ez az igazi. Más nevek szerepelnek a demo cd borítóján, a weboldalon és részben harmadik neveken szólítják egymást. Itt a MySpace-en látott névhasználatot követjük).

 

Mondják rólatok, hogy a koncertjeitek mindig a vége felé indulnak be, hogy a közepén mindig ugyanott van az a tisztán elektronikus-stroboszkópos betét, ahol ma is volt. Tényleg ilyen kiszámított a koncertjeitek felépítése?

Arnaud de Bosredon: Igen. A koncertjeink olyanok, mint egy hegymászás, tényleg mindig a vége felé érünk a csúcsra. Ma ezt nehéz volt megvalósítani, mert ilyen kevés nézővel nem könnyű hangulatot csinálni, de azért nem volt rossz.

A hangosítással elégedettek voltatok?

Colotis Zoé: Mi a színpadon ebből nem sokat érzékelünk, de Katowicéből jöttünk, tizenkét órát utaztunk a hóban és a technikusunknak fél órája volt a koncert előtt, úgyhogy sok jóra nem számíthattunk.

Hogyan alakult a zenekar?

Arnaud de Bosredon: Most elmondok valamit, ami vicces, de nem vicc. Egy hagyományos gypsy swing bandában játszottunk Hugues-gel és Carlos-szal [ő a bőgős], amikor felkértek minket, hogy csináljunk zenét egy ősrégi, húszas-harmincas évekbeli pornóhoz. Öregem, az milyen film volt, huhú! Na mindegy. És akkor, úgy két évvel ezelőtt csináltuk ezt a fajta zenét először és arra gondoltunk, hogy ezzel érdemes lehet foglalkozni. Aztán idén idén márciusban volt az első koncertünk.

Colotis Zoé: Én sosem nézek pornót.

Akkor hogy kerültél a társaságba?

Colotis Zoé: Volt egy MySpace-oldalam és ott találtak meg, Hugues meghallgatott egy számot.

És? Küldött egy e-mailt?

Colotis Zoé: Nem, bejelölt ismerősnek.

Ahhoz képest, hogy fél éve volt az első koncertetek elég gyorsan ismertté váltatok. Hogy kerültetek a Womexre?

Colotis Zoé: Elküldtük az anyagot és kiválasztottak.

És milyen volt?

Arnaud de Bosredon: Nem sikerült túl jól a buli, semmit sem lehetett belőle hallani. Állítólag a Womexen legendásan rossz a hangosítás. Eléggé el voltunk kenődve, de aztán hallottuk Sean Kuti fellépését, aki mégis Fela Kuti fia – tudod, nem Femi, hanem a másik – és abból is csak annyit lehetett hallani, hogy bum-bum-bum, és akkor gondoltuk, hogy talán még sem bennünk van a hiba.

Gondolom akartok lemezt előbb-utóbb.

Hugues Payen: Akarunk, anyagunk is van már elég, de egyelőre nincs kiadónk.

Ma már nem olyan nagy merészség kiadó nélkül kiadni egy lemezt.

Hugues Payen: Igen, de mi nemzetközi terjesztésben gondolkodunk és ahhoz azért kell egy partner, akinek hálózata van meg ilyenek.

A Gotan Project első lemeze is magánkiadásban lett nemzetközileg sikeres. És kiadás meg a terjesztés nem feltétlenül függ össze. Kiadjátok magatok és a nemzetközi terjesztésről megállapodtok valakivel, nem?

Hugues Payen: Nekünk nincsenek olyan kapcsolataink, mint a Gotan Projectnek. Nem ismerünk senkit.

Internet? A Radiohead akciójáról biztos hallottatok. Végülis a MySpace-en alakult a zenekar.

Hugues Payen: Az jó ötlet. Ők megtehetik, mi nem.

Milyen zenei hatások határozzák meg a zenéteket?

Hugues Payen: Ezt könnyű kitalálni. A gypsy jazz, Django Rheinhardt, meg az elektronika.

Ez nem mond túl sokat. Ha most belenézek az iPodjaitokba, mit látok a playlisten?

Arnaud de Bosredon: Ellen Alien [a többiek röhögnek], Justice [úgy tűnik, ez közös kedvenc], Vitalic, Angelo Debarre [ő egy igazi Django Reinhardt-imperszonátor].

Colotis Zoé: Ezekiel, őket jól ismerem. Úgy értem, a barátaim, ők is Tours-ból valók, mint én. Aztán Rose Murphy, Klaus Nomi [helyeslő moraj a többiek részéről], Dead Can Dance... Jól van, ne röhögjetek, miért ne szerethetném? Jacques Brel. És Richard Gotainer.