Húsz évvel ezelőtt vezette az európai slágerlistákat és adott el több mint egymillió lemezt Mory Kanté és a Yeke Yeke – az évfordulót ünneplő turné állomásaként érkezett a Szigetre Nyugat-Afrika egyik meghatározó zenésze, aki nem szereti, ha csak legnagyobb slágerének címe jut róla az emberek eszébe. A koncert előtt beszélgettünk vele.

A Yeke Yeke az egyik szám, amelyet a "világzene" kategória kialakulásához kötnek. Ez volt az egyik első dal, amelyik Afrikából eljutott a nyugati világba és hatalmas sikert aratott. Mit gondol, miért épp ezzel a szerzeményével történt ez?

A Yeke Yeke egy szám a sok közül, de akkor éppen nagy szükség volt már egy dalra, amely hidat építhet Afrika és a világ között. A Yeke Yeke épp jókor született.

Amikor ön elkezdte a pályát még nem is létezett az az óriási, heterogén kategória, amelyet ma világzenének neveznek. Mire gondol, amikor végigtekint azon, ami ebből - részben a Yeke Yeke sikerének köszönhetően - lett?

Oké, a Yeke Yekével kezdődött, de ne csináljunk úgy, mintha azóta pihennék és élvezném a sikert. Sokat dolgozom, nem is alszom. Az élet megy tovább, hála istennek. A legutolsó lemezem [címe: Sabou] 2004-ben az Amazonon a legjobbra értékelt lemez lett, hogy mást ne mondjak.

Korábban Miriam Makebától a Pata Pata és Manu Dibangótól a Soul Makossa szintén eljutott a világ többi részére. Ők az alapítók vagy ön?

Ők is csak egy a sok közül. Minden országban megvolt az az egy-két meghatározó zenész, aki hozzátette a magáét az afrikai zene útjához. Youssou N'Dour Szenegálban például, de sorolhatnám végig az országokat.

Ön a mali Salif Keitával egy zenekarban, a bamakói Rail Bandben kezdte a pályát; amikor ő kilépett, ön lett az énekes. Állítólag volt valamilyen komoly konfliktusuk. Mi volt ennek az oka?

Semmi problémám nincs Saliffal. A feleségeink jó barátok, most is együtt legeltetik a gyerekeket Párizsban. Nem igaz, amit az emberek mondanak, mi jó barátok vagyunk. Szép időket töltöttünk együtt.



Rengeteg ország, különböző kultúrákkal és nyelvekkel, de Nyugat-Afrika európai szemmel zeneileg mégis egységesnek látszik. Mekkorák a különbségek és mekkora az átjárás a Nyugat-Afrikai zenei kultúrák között?

Egy írott szöveg mindenhol egy történet, és értjük egymás történeteit. Guinea [ahol Kanté született], Mali [ahol felnőtt], Szenegál, Kamerun vagy Elefántcsontpart zenéje sok szállal kötődik egymáshoz. Minden nemzetnek saját lelke van, ám ez a lélek színtelen és szagtalan.

Afrika sok országában van a zenének politikai vonatkozása és rendszeres összeütközései a változó rezsimekkel, ahogy az utóbbi években például Elefántcsontpartról költöznek az ellenzéki zenészek Bamakóba, Mali fővárosába. Ez a jelenség megtermékenyíti a zenét vagy megnehezíti az alkotást?

A zene nemcsak bulizás és jókedv, hanem a nép hangja is. A zene az igazság. Egy politikus blablázhat összevissza, de a zenének igaznak kell lennie.