A Sziget harmadik napján fellépett Natacha Atlas és a Transglobal-alapító Alex Kasiek nem értenek egyet abban, hogy jobb-e a turnéélet mint egy bankfiókban ülni a pult mögött. A Sziget világzenei színpadának egyik legnagyobb neve és legrégebbi motorosa nemrég megjelent lemezével került ismét műfaj csúcsára. Egymás szavába vágós interjú a magyarok egyik kedvenc globálformációjával.

A brit szaksajtó szerint az ezen a nyáron megjelent Ana Hina az eddigi legjobb lemeze. Egyetért ezzel?

Natacha Atlas: Jó lemez, de… Nem vagyok benne biztos, hogy ez a legjobb. Afelől nincs kétségem, hogy nagyon más lemez, mint a többi. Nem experimentális; akusztikus, egyszerűbben befogadható. Tisztább és felnőttebb lemez a korábbiaknál.

A Google a napokban tette hozzáférhetővé a keresési statisztikákat és abból az derül ki, hogy nálunk nagyon sokan érdeklődnek ön iránt: a "Natacha Atlas" kifejezésre leggyakrabban kereső országok listáján Magyarország a hatodik.

Natacha Atlas: És melyik ország az első?

Marokkó.

Natacha Atlas: Marokkóban sokat játszottunk és őrült bulijaink voltak. Magyarország viszont nagy meglepetés. Elképzelésem sincs, hogy mitől lehet ez. Talán, hogy elég régen vagyunk már placcon és azonosítanak minket valami nagyobb dologgal. Jártam már itt is, de ebben a turné-életben az a rémes, hogy nem tudod megkülönböztetni az egyes helyeket, azt sem tudod hol vagy és mindig azon észre magad, hogy már megint egy kibaszott reptéren szenvedsz, amelyek a világon mindenhol egyformák.

Alex Kasiek: Nem könnyű élet. A legjobb turnémenedzserünk, aki valaha volt, egyszer besokallt és azt mondta, hogy vagy most azonnal abbahagyja, vagy két hónapon belül meg fog őrülni. Mondanám, hogy még mindig jobb, mint egy bankban dolgozni, de nem mindig vagyok ebben biztos.

Natacha Atlas: Hát ez igaz, jobb mint egy bankban dolgozni.

Alex Kasiek: Nem, épp azt mondom, hogy nem jobb, de mindegy is.

Ezért van, hogy a Transglobal Underground ilyen laza formáció? Hol összejönnek, hol nem, hol ez jön el játszani, hol az?

Alex Kasiek: Nem, ez alapvetően azért van, mert mindenki mindenfélét csinál és szinte sosem ér rá mi mindenki egyszerre. Koncertezni viszont muszáj.

Miért? Van ennek ahhoz köze, hogy ma már zenészek jellemzően a koncertekből élnek, nem a lemezeladásokból?

Alex Kasiek: A kettő így nem szétválasztható, mondok erre egy példát: a koncerteken már jó ideje több lemezt adunk el, mint a lemezboltokban.

Natacha Atlas: Az talán nem igaz, amit sokan mondanak, hogy az emberek nem adnak már pénzt a zenéért, de az biztos, hogy máshogy és másra adják, mint korábban.

Mire és hogyan adják?

Natacha Atlas: Lássuk csak: mennyi ide egy jegy mára?

8000 forint.

Alex Kasiek: Huhh, amikor legutóbb itt voltam még csak 3000 volt, azt hiszem.

Natacha Atlas: Hány cédét lehet egy jegy árából venni?

Kettőt vagy hármat, cédéje válogatja.

Natacha Atlas: Akkor helyben vagyunk, nem? Elköltik azt a pénzt, legfeljebb többet kell dolgozni érte.

Alex Kasiek: A Glastonbury fesztivál működtetője mondta, hogy vagy változtatni kell néhány dolgon, vagy nem kell több Glastonburyt rendezni. És ő inkább átalakította – több biztonsági ember, kevesebb bliccelő, kevesebb drog. Áldozatot hozott, mert alkalmazkodnia kellett a körülményekhez.

Sajnálják, hogy így alakul át a zeneipar?

Alex Kasiek: Hipokrita dolog volna keseregni ezen. A zenénk így terjed, így marad életben, így ismerik meg sokkal többen. Én nem bánom.