Fiat Ritmo

Tényleg mezítláb jár és láncdohányzik a terebélyes, egyszerre fáradt, kislányos és reszelős kikötői hanggal bíró Cesaria Evora. A Zöld-foki Szigetek legfőbb exportcikke, a borzongatóan édesbús morna királynője egyre többször jön Budapestre és egyre többen kíváncsiak rá. Két teltházas koncert között titkára-tolmácsa segítségével az [origo] olvasóinak mesélt az életről, a zenéről, az otthonáról.

Cesaria Evorának a közhely szerint egy magas páratartalmú bár a leghálásabb koncerthelyszín, egy olyan, ami csak azért nem füstös, mert fala nincs, a trópusi nádernyők alati részt pedig átfújja a tengerparti szél. A reálisan szóbajöhető helyszínek közül viszont biztosan a Művészetek Palotája az egyik legjobb.


A Sziget kiégett füvén és a párizsi Republique tér százezres közönséges előtt sem ütött akkorát a morna, mint ebben a teremben. A színpad megkomponáltsága, a terem meghitt zengése, a közönség csöndje és az egyes hangszerek külön is hallgatható, de harmóniában megszólaló keveréke nem érvényesülnek tömeg közepén pipiskedve. És egy fesztiválszínpadon az is máshogy veszi ki magát, ahogy az idős asszony szól a zenészeknek, hogy most nyomjanak egy instrumentális betétet, mert már nagyon rágyújtana.

Csúcspont 1: Már percek óta kerülgette a kisasztalra készített cigarettásdobozt, amikor rászánta magát, hogy leül és rágyújt, miközben a többiek kicsit szólóznak. A MűPa a díszpáholyban helyet foglaló építésze nyilván a tűzvédelmi szabályzat megsértése elleni tiltakozásul távozott nem sokkal később.

Mélypont: a második ráadás egy olyan szám volt, amelyet aznap már másodszor adtak elő. Igaz, hogy a repertorából ez a legalkalmasabb a közönség ütemes tapsoltatására, de erre most semmi szükség nem volt másodszor.

Csúcspont 2: Azon szabály alapján, hogy egy koncertnek, amelyen eljátsszák a Besame Muchót, mindenképpen az lesz a csúcspontja, a második csúcspont az volt, amikor első ráadásként eljátszották a Besame Muchót. Ha ezt a szabályt figyelmen kívül hagyjuk, akkor a Petit Paysvolt az.

Nem sok olyan előadó van, akit bárhányszor meg lehet nézni koncerten, Evora azonban mindig, már egyetlen hanggal képes megteremteni azt atmoszférát, amely rajongóiból előhívja a katarzis feltételes reflexét - ez alkalommal ez nagyonis kézzelfogható volt. Nehéz megmondani, hogy eszköztelen színpadi viselkedésében mennyi a fáradt rutin, mennyi a személyiség keresetlensége és mennyi a nagy közönséghez még mindig hozzá nem szokott, későn érő művész zavartsága, de mindegy is. Nyolctagú zenekara a visszafogottság és a határozottság tökéletes keverékével tűnt fel és lefeljebb annyi volt szembetűnő, hogy a cavaquinho mennyivel meghatározóbb az Evora-hangzásban, mint ahogy az a lemezeken hallatszik. Még a szaxofonos-hegedűs kicsit kiszámítottnak tűnő bohóckodása sem volt zavaró. Kevés az ilyen koncert: a vége után akár azonnal megnéztem volna mégegyszer.