A művész-kommunában alakult Lo'Jo zenekar - melynek minden tagja ugyanabban a francia kisvárosban él - pénteken a Művészetek Palotojában adott erős és sikeres koncertet. Ezt követően a zenekar fromtembere, Denis Péan két pohár rum társaságában nyilatkozott a Quartnak. Szó esett a zenekar nevének eredetéről, a csecsenek érzelmességéről, a különböző hangszerek fontosságáról és József Attiláról is.

 

Quart: Mi a frankofónia a zenében? Mi köt össze egy afrikai, egy quebeci és egy elzászi zenekart?

Denis Péan: Nehéz megmondani, hogy mi a közös. Lehet, hogy egyszerűen csak a gyarmatosítás tehet róla. Mali és Kanada elég különböző, de amikor együtt játszunk például afrikai zenészekkel érzem, hogy valami közösnek kell lennie, mert elég jól értjük egymást. A nyelv persze fontos, az összeköt.

Quart: A Lo'Jo-ban a sanzonok, az észak afrikai arab és a közép-afrikai fekete zene hatása egyértelműen azonosítható. Mi van benne, ami kevésbé szembetűnő?

Denis Péan: Cigányzene és elektronikus zenék is vannak, de a lényeg az, hogy nincsenek határok a zenében, én legalábbis nem érzem őket. Én nem stílusokat játszom, hanem az embereket, a Földet, a szellemeket. Ehhez minden eszközre szükség van, sokféle stílusra, sokféle hangszerre.

Quart: Ezért részesíti előnyben a több hangszeren is játszani képes zenészeket?

Denis Péan: Igen. Minden számhoz más hangszer kell. A legjobb az lenne, ha minden számhoz más helyszín is lenne, mert a helyszín is része a zenének.

Quart: Milyen az ideális koncerthelyszín akkor?

Denis Péan: Mindig az, ahol éppen vagyunk, minden helyben van valami különleges.

Quart: Mi volt különleges ma este?

Denis Péan: Szégyenlős volt a közönség, de nagyon bensőséges. Tegnap Rigában játszottunk, ott belemenős, csápolós, rockosabb közönségünk volt, egész más koncert. Ma sokkal meghittebb volt. Az is számít, hogy ahol játszunk tudják-e már az emberek, hogy mi az a Lo'Jo vagy nem.

Quart: Mit jelent az, hogy Lo'Jo?

Denis Péan: Nem jelent semmit. Az én képzeletemben létezik. Ezzel kezdődött minden, egyszer csak jött. Előbb volt neve a zenekarnak, mint ahogy zenekar volt.

Quart: Most már van jelentése, ezt a zenekart jelenti. Ha így kérdezem, akkor mi ez a jelentés?

Denis Péan: Nem tudom, fogalmam sincs. Na várjunk csak, ez egy komoly kérdés, nem intézem el ennyivel. Majdnem mindig utazás közben írok. Két hete például Grúziában voltunk, egy karavánnal mentünk erre-arra, és elmentünk a csecsenek közé, ami egészen megrázó volt. Az ilyen alkalmak nagyon jók, nem tudjuk mi vár, de tudjuk, hogy valami történni fog, ami megmozgat bennünk dolgokat. Mi vagyunk azok, akik gyakran csak azért utazunk, hogy ingerek érjenek, amelyből zene lesz. Mondjuk, hogy ez a Lo'Jo.

Quart: Ilyen fontos Önnek a csecsen ügy?

Denis Péan: Fontos. Nagy tragédia, amiről nem beszélünk és zavart, hogy nem tudjuk az okát.

Quart: És sikerült megtudni az úton?

Denis Péan: Nem. Nem tudom az okát, de eleget megértettem ahhoz, hogy úgy érezzek ahogy ők. Érzelmes nép, könnyeb ráérezni az életükre, mint megérteni.

Quart: Most mondok néhány nevet és csak mondjon egy-két mondatot, ami elsőre eszébe jut róluk. Legyen az első Fela Kuti.

Denis Péan: Erre táncoltam tinédzser koromban. Ő az első számú afrikai srác. Ő nyitotta fel a szememet Afrika-ügyben. A női kórusok miatt kérdezi, ugye?

Quart: Bizony. Zebda?

Denis Péan: Nagyon sikeres francia arab zenekar. Az énekesük, Magyd Cherfi különlegesen intelligens ember, az ő könyve mond a legtöbbet a franciaországi bevándorlókról. A Lo'Jo-ban is van két berber zenész egyébként. Mi sosem leszünk olyan sikeresek mint ők, viszont mi mindig leszünk. Nekik nagy slágereik is vannak, mi inkább underground zenekar vagyunk.

Quart: És ez zavarja?

Denis Péan: Dehogy, én választottam ezt, mert így szeretem.

Quart: Värttina?

Denis Péan: Nagyon erős hangzás. Különleges intenzitású polifonikus női hangok.

Quart: George Brassens?

Denis Péan: Mitológia. Nagy költő, de más mint én. Én misztikusabb vagyok. Franciaország elég konzervatív hely és Brassens provokatív hozzáállása nagyon jót tett neki.

Quart: Paolo Conte?

Denis Péan: Klasszikus. Sajnos sosem értettem a szövegeit. Olaszországba több Paolo Conte és kevesebb Berlusconi kellene. Contéban benne van az egész olasz levegő, a történelem, a hely. Vannak zenék, amelyek elválaszthatatlanok a földrajzi helyüktől és ha őt hallom sosem tudok másra gondolni, mint Olaszországra. Legutóbb egyébként akkor jutott eszembe, amikor egy barátomtól kaptam egy vastag József Attila-kötetet és abban volt egy fénykép, ami olyan, mint amilyen Paolo Conte lehetett fiatalon.

Quart: És beleolvasott a versekbe?

Denis Péan: Persze, az első részét olvastam, gondolom a korai verseket.

Quart: És milyennek találta?

Denis Péan: Mindig szomorú. Mindig ugyanaz. Reménytelen szerelem, pénz és szegénység, apa-problémák.

Quart: Tom Zé?

Denis Péan: Nahát, már valaki egyszer mondta, hogy van valami közös bennünk. Én nem tudom mi az, de valaminek kell lennie. Talán a zene és a költészet keveréke, hogy a zene egyenlő az élettel.

Quart: Grateful Dead?

Denis Péan: Több mint zene, filozófiai projekt. Olyan időszak legnagyobbjai voltak, amely tinédzserként inspirált, főleg amikor az USA-ban voltam. Mickey Hartot, a dobost szerettem a legjobban.

Quart: Leonard Cohen?

Denis Péan: Mély a hangja, mély a költészete és mindkettőt szeretem. Közel érzem magamhoz, bár nem egy generációhoz tartozunk.

Quart: Boris Vian?

Denis Péan: Ő még a születésem előtt volt aktív. Ugyanaz mint Gainsbourg vagy Brassens, a nonkonformizmusukra nagy szükség volt a konzervatív Franciaországban.

Quart: Cheb Balowski?

Denis Péan: Nem ismerem.

Quart: Kortárs barcelonai zenekar, sok arab és berber hatással. Meg kéne hallgatnia.

Denis Péan: Szörnyű, hogy nem lehet mindenkit ismerni. Rengeteg szar zenész van, még a barátnőik nevét is tudhatom az újságból, közben meg érdekes dolgokra néha csak későn figyel fel az ember. Sajnos nem mindenkivel találkozunk életünkben, akivel fontos lenne.